Bemutatkozás
Ha nem túlélni, hanem megélni szeretnétek az esküvőtök minden percét, ha a legjobbat szeretnétek kihozni a legszebb napból, jó helyen jártok!
Örsi Detti vagyok, eredeti végzettségem szerint kertészmérnök, immáron több éve esküvőszervező. A növényalkalmazás és a borok világából nem volt nehéz átsodródni a rendezvényszervezés területére, ahol remek embereket ismerhettem meg, akiktől sokat tanultam az évek során. 2015-ben végeztem el a rendezvényszervező képzést, ami után egyből az esküvők világába csöppentem. Azóta közel 200 esküvő szervezését tudhatom magam mögött, megismerve közben számos remek esküvői szolgáltatót. Ez garantálja jövőbeni párjaimnak a profi, összeszokott csapatot. Az évek során rengeteg különféle kéréssel, kívánsággal és ötlettel találkoztam, számomra nem létezik az a szó, hogy „nem”.
Csodálatos érzés életre kelteni az elképzeléseket, segíteni a legszebb napotok minden apró lépésében, maximálisan jelen lenni, támogatni, biztonságot nyújtani. Szerintem erről szól ez a szakma, ami számomra inkább rajongás és függőség, mint munka.
Ha Ti is szeretnétek, hogy együtt találjuk meg a számotokra legmegfelelőbb szolgáltatókat, hogy költséghatékony és teljesen rátok szabott legyen a Nagy Nap, várjuk a megkereséseteket!
Esküvőszervezés
A jó esküvőszervező nem plusz költség. Valljuk, hogy egy gyakorlott szervező megbízásával legalább annyit spóroltok, mint amennyit a szervezőre költöttetek, cserébe nincs zsákbamacska, nincs felesleges stressz, nincs munkaidőben felesleges ügyintézés, biztosan nem marad ki semmi lényeges, ám felesleges szolgáltatásokért sem fizettek. Csak az és annyi történik, amire valóban szükségetek van. Emellé pedig kaptok egy rutinos szervezőt, aki az előkészületek mellett a lebonyolítást is segíti, hogy a Nagy Napon minden percet megélhessetek.
Mindenkinek mások az igényei, nincs két egyforma esküvő, ezért eldönthetitek, hogy milyen szintű támogatást szeretnétek igénybe venni. Átlátható, tervezhető árakkal dolgozunk.